elegem van...

Tegnap suliban minden simán ment.Délután értem jött Norbi, hazavitt, aztán elmentünk megvenni a maradék könyvet ami még kellett a suliba, aztán meg elmentünk megvenni a kocsiba az üléshuzatot. Persze anyu rámtelefonált h azonnal menjek haza. Oké. El is indultunk, de arról már nem mi tehettünk h dugó volt és nem tudtunk normálisan haladni. És persze h én lettem utánna a rossz akivel ordítani kell. És az fáj a legjobban, h nem áll mellettem ebben a helyzetben. Mert én azt nem várom el tőle h szeresse Norbit, de engem akkor sem kéne emiatt utálni. És ami még nagyon fáj az az hogy nem hisz bennem. Hiába mondom h én nem akarok olyan lenni mint régen. De esélyt sem kapok arra h bizonyítsak. Mindig mindenért ami persze nem is mindig az én hibám, kiabál velem. Mert oké tudom h sokmindenben én is hibás vagyok, de már azokért is engem okol amiért nem én vagyok a hibás. És most igenis nagyon nagy szükségem lenne az anyai szeretetére. Csupán csak ennyit szeretnék. Semmi többet.